ÉGHAJLATVÁLTOZÁS – ITT AZ IDEJE A CSELEKVÉSNEK

 

Hiszem, hogy az emberek többsége legalább az éghajlatváltozás tényével tisztában van. Így bizonyára most már mindannyian megértjük, hogy a fosszilis tüzelőanyagok szennyezik a légkörünket, és hogy csökkentenünk kell az ökológiai lábnyomunkat a következő generációk védelme érdekében. Az évek során maguk a politikai döntéshozók is rámutattak a sürgető problémára, amivel felkeltették a közvélemény figyelmét és támogatást váltottak ki a környezetvédelem iránt. Természetesen a helyzet egyre frusztrálóbbá vált a politikai cselekvés és az éghajlatváltozás elleni fellépés késlekedésével. Egyértelműen ez is oka volt annak, hogy az ökológiai válság növekedésével a tiltakozó polgárok az utcára vonultak. Az Extinction Rebellion mozgalom támogatóinak a húsvéti ünnepek idején történt megnégyszereződése és Sir David Attenborough nemrégiben készült, klímaváltozással kapcsolatos dokumentumfilmje nem is történhetett volna jobb időben.

A világról és haladásának irányáról sötéten és nyers őszinteséggel beszámoló egyórás dokumentumfilm kijózanító számvetést készít a már bekövetkezett károkról. Ahogyan Attenborough bemutatja bolygónk felmelegedésének következményeit, valamennyi kijelentés ugyanolyan erős, mint az utolsó, az üzenet pedig mindvégig világos. Változtatnunk kell, méghozzá gyorsan. Erdeink a károsanyag-kibocsátásunk egyharmadát lélegezték be, tengereink szintje az elmúlt 100 évben 20 cm-rel emelkedett, és olyan határokhoz közeledünk, ahonnan nincs visszaút. A fosszilis tüzelőanyagok elégetésének és a tagadás ezen körforgásának folytatása túl van a józan ész határán, mikor oly sok erőforrás és technológia létezik, amelyek elősegíthetnék a tisztább gazdaságra való áttérést.

Chris Stark, az Éghajlatváltozási Bizottság vezetője megismételte, hogy energia-rendszereinket el kell távolítani az üvegházhatású kibocsátást előidéző fosszilis üzemanyagoktól. Igaza volt, amikor úgy nyilatkozott: „a cselekvés költségei eltörpülnek a tétlenség költségei mellett.” A megújuló energia árának gyors csökkentése és az innovatív technológiák fejlesztése révén rendelkezünk a további károk megelőzéséhez szükséges szakértelemmel.

Korábbi blogjaimban már kifejeztem támogatásomat az Éghajlatváltozási Bizottság legújabb, lakáshelyzettel foglalkozó jelentésében megfogalmazott észrevételeire vonatkozóan. A jelentés egyetértett a NIBE életképes hőszivattyú-piac kialakításával kapcsolatos irányelvével. A két jelentés felvázolja az új építésű házak jövőbiztosságának fontosságát, és olyan politikára szólít fel, amely biztosítja, hogy az új házak ne csatlakozzanak a földgázhálózathoz.

A nyilvánosságot talán megdöbbentették a dokumentumfilmben szereplő kibocsátási statisztikák, amelyek tekintélyes részét, 25%-át, a villamos- és hőenergia előállításának tulajdonítják. Sajnos, számomra ez nem volt meglepetés. Az ilyen statisztikák adták a NIBE hajtóerejét az alacsony szén-dioxid-tartalmú hőszivattyú-megoldásokat kínáló kampányaink során. Ez a statisztika csak megerősíti, hogy az elkövetkező években mennyire fontos biztosítani otthonunk hatékonyságát természetes világunk megőrzése érdekében.

Ismételten sürgetem a kormányt, hogy a további károk elkerülése érdekében segítse elő a fosszilis tüzelőanyagok használatának 2020 elejére történő megszüntetését ezekben az otthonokban. Mivel a fosszilis tüzelőanyagok fokozatos kivezetésére törekszünk, így – természetesen – ígéretes azt látni, hogy Nagy-Britannia húsvét hétvégén megdöntötte a szénmentes energiatermelési rekordját, hétfő délutánra egy több mint 90 órás eredménnyel felülmúlva a korábbi, 76 órás és 10 perces rekordot.

Ha azonban haladni akarunk, akkor tovább kell lépnünk, és arra kell törekednünk, hogy az összes fosszilis tüzelőanyaggal szembeni függőségünket csökkentsük, ideértve azokat is, amelyek otthonaink fűtésére használunk. A közvélemény által gyakorolt nyomás növekedése révén, mivel egyre több ember reagál indulatosan az éghajlatváltozásra, talán a kormány is arra törekszik majd, hogy tegye, amit tennie kell. Ez a nyomás egybeesik a jogilag kötelező érvényű célkitűzésekkel, amelyek felszólítanak bennünket arra, hogy 2030-ig felére csökkentsük a kibocsátást, 2050-re pedig elérjük a nulla kibocsátást. Ugyanakkor az Egyesült Királyságban az elmúlt évben az egy főre jutó üvegházhatású gázkibocsátás 6,8 tonna volt, tehát még hosszú út áll előttünk.

Efelől semmi kétség. Világunk egyre forróbb és forróbb lesz, és ez így is marad, hacsak nem változtatunk a módszereinken. Mivel kibocsátásaink jó része a fákban és az óceánokban raktározódik el, vajon meddig fogjuk még elviselni a haldokló korallokat vagy a tömeges erdőirtást, ami miatt további CO2 kerül a légkörbe. Ha a bozót- és erdőtüzek, a táguló óceánok, a sarki jégolvadás, a tengerszint emelkedése vagy a vizes élőhelyek eltűnése nem hozzák meg a szükséges változtatásokat, nem tudom mi fog történni.

 

Kísérje figyelemmel Phil Hurley blogjait

_